Gáz van?
Gáz van, mert ismét nincs gáz!
Korábban egyszer már megtörtént, hogy az Orosz / Ukrán határon lezárták a gázvezetéket. Elszámolási vita volt a két ország között, melyet nem tudtak megoldani. Ezért az Oroszok politikai nyomásgyakorlás miatt elzárták a gázt, így Magyarországon és a környező országokban is instabillá vált a gázellátás.
Akkor nagyon komoly helyzet lett belőle, Magyarországnak is a korábban felhalmozott gázkészleteket kellett használni. Ebből „adtunk” azoknak a környező európai országoknak, akiknek nem volt elegendő gázuk.
Most ez a helyzet ismétlődött meg, azzal a különbséggel, hogy már a korábbi tapasztalatokon okulva kicsivel felkészültebbek voltunk erre a helyzetre. Persze ettől még nagy a gond, mert Magyarország nagy mennyiségű gázt használ és csak pár hónapra való készletet tudunk felhalmozni. Ha pedig a tél hidegebb a szokásosnál, ez a három hónap akár kevesebb is lehet.
Gázellátás vagy megújuló energia ellátás?
Ez egy újabb érv lenne a megújuló energiák fejlesztése mellett. Azonban úgy látszik, még most is fontosabb a kiszámíthatatlan gázellátás fenntartása (ami még sok pénzbe is kerül minden évben), mint az önellátás napenergiával.
Persze tudjuk, hogy a Magyar politika szerint nincs szükség napenergiára, pedig már a napelem energiatárolása is megoldott.
Ha pedig ez a nagyságrend nem lenne elég, akkor Németországtól kellene példát venni, ahol már egy teljes város energiaellátását biztosítja az akkumulátoros napelem rendszer.
Lehet, hogy az a fő probléma, hogy a napenergia használatával nem lenne szükség új erőművekre?