Élet a szaldó után
Mit tehetnek a szaldó után a napelemesek?
A jelenlegi szabályok szerint a régebbi napelem telepítéseknél a telepítéstől számított 10 évig vehető igénybe a szaldó elszámolás. A 10 év letelte, tehát a szaldó után, valamint az új telepítések esetén már a bruttó elszámolás lép életbe.
Mivel ez nem olyan gazdaságos, ezért érdemes optimalizálni az energia felhasználását és így csökkenteni a költségeket.
Az első lépés az információgyűjtés. Meg kell tudni, hogy a már meglevő inverter tud-e kezelni akkumulátort? Meg kell kérdezni a telepítőt vagy az inverter gyártóját. Az esetek 99%-ban valószínűleg „nem” lesz a válasz, mert ezek az inverterek régebbi modellek, nem erre lettek felkészítve. Lehetnek viszont olyan modellek, melyek bővítő kártyával és program frissítéssel képessé válhatnak erre, de erre sajnos kicsi az esély.
Akinek az invertere erre a feladatra nem okosítható fel, annak a következő lépés sajnos nem elérhető.
Akkumulátor vásárlása
Akkumulátort kell vásárolni és megfelelő módon paraméterezni.
A megoldás hátránya, hogy az akkumulátor elég sokba kerül.
A megoldás előnye, hogy az év nagy részében szinte teljesen önellátó lehet a ház és a nappal megtermelt saját energiát használhatja este. Nem kell tehát 5 Ft / Kw áron eladni és pár órával később 37 Ft / kW áron ugyanazt megvenni.
Akinek az invertere nem képes akkumulátort kezelni, vásárolhat új, modern invertert a régi helyett. Sajnos ez újabb költség az akkumulátor mellé, ráadásul a régi hibátlan invertert sem jó érzés kidobni.
Várható ugyan egy állami pályázat, ami támogatja az akkumulátor vásárlást a szaldóból kiesettek számára. A szinte kötelező inverter cseréről sajnos megfeledkeztek, így kérdés, hogy ez a megoldás valóban elegendő-e, megéri-e?
Ha akkumulátor nélkül szeretne tovább menni, akkor is van pár javaslat:
Fogyasztás optimalizálás
Praktikus a nagyobb energiafogyasztókkal kezdeni. A villanybojlereknél például érdemes beszerezni olyan időzítőt, mely csak például 8-tól 18-ig kapcsolja be a bojlert, amikor a nap is valószínűleg süt. A meleg víz így minden nap rendelkezésre áll, viszont az év nagy részén az olcsó, saját energiával fűtjük.
A fagyasztó is működtethető ilyen időzített módon, hiszen nagy a hőtehetetlensége, nem olvad ki pár óra alatt.
Ha elektromos autó van a családban, érdemes közvetlen a hazaérkezés után a délutáni napfénnyel, valamint a hétvégén tölteni, amikor a család később kel fel.
Legyen a következő a mosógép. Ma már szinte minden új mosógép programozható. Állítsa be úgy, hogy kora délután induljon el, és mire hazaér, már végzett is, szintén saját olcsóbb energiával működve. Ha van mosogatógép, szintén érdemes az időzítő funkciót használni.
Ha a fűtés hőszivattyús, már adott is a következő lépés. A hőszivattyúk is tudnak ma már időzítetten, váltakozó teljesítménnyel működni és kicsit jobban fűteni akkor, amikor van saját energiatermelés, hiszen a ház magában is (hőszigeteléstől függően) sokáig képes tárolni a hőt.
A légkondicionálás magától értetődő dolog, hiszen úgyis főleg akkor kell, amikor hétágra süt a nap, tehát a napelemek is ontják az energiát.
Ugyan nincs nagy fogyasztásuk, de vannak akkumulátoros berendezéseink, például a notebook, mobiltelefon, amiknél szintén érdemes rászokni, hogy akkor töltjük, amikor éppen süt a nap. Este és éjszaka pedig használjuk a saját belső akkumulátorával.
Természetesen nem minden fogyasztónál működik ez a tervezett működtetés, mert napközben hiába világítanánk, este még attól sötét lenne, de ezekre a berendezésekre ott a ház nagy akkumulátora. (Akinek ez megoldható.) Akinek pedig nem, az már így is jelentősen csökkentette a hálózati energia igényét, vagyis a villanyszámláját.
Tehát a szaldó után is van még élet
Némi odafigyeléssel és pár apró időzítő berendezés beszerzésével tehát nem veszti el senki a napelem előnyeit a szaldó után sem.